Újra magyarok az olasz tévében

Pont pár nappal ezelőtt írtam az enyhén szólva is nem szokványos magyarországi népszámlálásos kampányfilmről, amit az olasz tévében is bemutattak, tegnap este megint szóba került Magyarország. Ezúttal nem a híradóban, hanem a “Striscia la notizia” című szatirikus hírműsorban (Canale 5). Erről  a programról legközelebb bővebben is írok, mert egy blogbejegyzést megérdemel. Elöljáróban annyit kell tudni róla, hogy kifigurázza a politikusokat, felhívja a figyelmet a sok-sok pazarlásra, pénzkidobásra, csalásra: az olasz valóság egy kicsit más szemmel. Az egyik tudósító pedig az állatok védelmében lép fel szüntelenül. A tegnapi kisfilmben pedig pont az illegális állatkereskedelemről volt szó. És honnan érkeztek ezek a kis állatok? Igen, sajnos Magyarországról. Rengeteg nagyon pici (3 hónaposnál fiatalabb – illegális) kutya bezsúfolva egy kocsi csomagtartójába, sok közülük lehet hogy túl se élte a “kalandot”, természetesen papírok nélkül. Gondolom nem ez volt az első és sajnos az utolsó eset sem, őket mindenestre elkapták, bár nem tudom, hogy végződik az ügy (20 éve foglalkozott a pár ezzel a business-szel + a tolmács 1 éve). Eleve illegális dolgot műveltek, de ami a hihetetlen az az, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni az emberek (az, hogy magyarok voltak, az már csak a hab a tortán).

Az olasz pasik és a foci

Az egyik kedvenc reklámom, ami szerintem igen jellemző az olasz pasikra meg talán a nőkre is. Tanulság: amikor focimeccs van a tévében, hagyjuk hogy párunk azt nézze, ne rángassuk el romantikus vacsorára, sétára, ki tudja hova. Persze nem az összes focimeccsre gondolok, nálunk például úgy működik, hogy amikor Juventus meccs van, az szent, ő azt nézi, én meg azt csinálok, amit akarok. A többi meccsnél meg, ha tényleg nagyon fontos valamiért, általában már napokkal korábban szól, így én is tudom, hogy arra az estére én magamnak szervezek valamit. Amikor meg én vagyok salsa tanfolyamon, nyugodtan nézheti a kevésbé fontos focimeccseket is kedvére. Nálunk ez a rendszer bevált, főleg ha arra gondolok, hogy mielőtt összeköltöztünk volna, minden este meccset nézett.

Annak aki esetleg nem tud olaszul: virág, nyaklánc, stb. ára Mastercarddal, amikor a pasi felugrik az asztaltól: Igen! Vége van! Nyertünk! Majd: két helyen lenni egyszerre, megfizethetetlen. Vannak dolgok, amiket nem lehet megvásárolni, a többire pedig ott van a Mastercard.

Nem reklámozni akartam a kártyát, csak egyszerűen annyira tipikus és ötletes, hogy muszáj volt feltennem.

Közvéleménykutatás Olaszországról

Ha ezt a bejegyzést olvasod, biztos érdekel valami Olaszország kapcsán. Épp ez az, amit szeretnék egy kicsit pontosabban megtudni. Mi az, ami felkeltette a kíváncsiságodat, mit szeretnél te megtudni, miről szeretnél olvasni ebben a blogban?

• szeretnél munkát találni Olaszországban;
• a következő nyaralást ide tervezed és szeretnél ötleteket kapni;
• érdekel, hogy milyenek az olaszok;
• új olasz recepteket olvasnál;
• fotókat nézegetnél Olaszországról:
• olasz zenét hallgatnál;
• bármiről szívesen olvasol, csak olasz legyen;
• ismersz és szeretnéd követni, mi is van velem, stb.

Várom tehát hozzászólásaitokat, megjegyzéseiteket!

Mi a közös Berlusconi nőügyeiben és a magyarországi népszavazás reklámjában?

Látszólag semmi, valójában azonban több dolog is. Először is mindkettőről szó volt az egyik olasz csatorna híradójában pár nappal ezelőtt: ez az első (Berlusconi) esetében nem meglepő, minden nap hallhatunk részleteket, a második viszont egy kicsit igen (itt a “magyarországi népszavazás elintézhető interneten keresztül is” népszerűsítésére gondolok). A másik közös dolog pedig az, hogy mindkettő tovább erősíti a már meglévő előítéleteket, miszerint az olaszok szoknyapecérek és gyakran veszik igénybe prostituáltak szolgáltatásait, a magyar lányok pedig sokszor könnyen kaphatóak, illetve sok a prostituált közöttük (igen, aki esetleg nem tudná, a magyar lányokról sokmindenkiben ez a kép él Olaszországban, erről majd egy másik blogbejegyzésben bővebben).

Az is szép, hogy az olasz politikai élet a miniszterelnök nőügyeivel van elfoglalva, miközben az országban egyre súlyosabb a válság, de az se semmi, hogy egy ország ilyen reklámmal népszerűsíti az internetes népszavazást. A reklám egyébként önmagában szerintem ötletes lenne, ha pl. egy webshop reklámja lenne, na de egy országé… Nesze neked országimázs!

Van egy jó olasz étel recepted?

A napokban láttam ezt a felhívást, utána egy kedves barátnőm is felhívta rá a figyelmemet, gondoltam megosztom veletek is, hátha valaki kedvet kap. Vesztenivaló nincs, viszont lehet nyerni egy római utat :)

Október 2-ig van idő.

http://sulvefove.nlcafe.hu/cikk/Keressuk-a-legjobb-olasz-receptet

Miss Italia 2011

Tegnap este megválasztották az új Miss Italiát. A verseny helyszínét áthelyezték Montecatini Termébe, Toszkánába. Korábban évekig a Parma közelében fekvő Salsomaggiore Termében zajlott ez az esemény. Egy kicsit én is követtem a tévében, épp nem volt mit csinálnom, de az eredményhirdetést már nem vártam meg. Ma pedig láttam, hogy pont azt a lányt választották meg, akire én is szavaztam volna. Azért furcsa belegondolni, hogy még csak 18 éves, majdnem feleannyi idős, mint én. Inkább egy hirtelen megnőtt kislánynak tűnik. Te jó ég! Hagyjuk is a kort, foglalkozzunk inkább Miss Italiával. Stefania Bivonénak hívják, calabriai, idén fejezte be a gimnáziumot és szeret énekelni.

Korábbi hires Miss Italiák (legalábbis, akiket én is ismerek): Gina Lollobrigida, Sophia Loren, Simona Ventura, Anna Falchi, Martina Colombari, Cristina Chiabotto.

A verseny máris sok kritikát kapott, tény, hogy talán jobb lett volna, ha nem szólaltatják meg a lányokat olyan kérdésekkel, mint pl. milyen egy tipikus napod, amire volt, aki azt válaszolta, hogy reggeltől estig nem csinál semmit… Voltak szépek, kevésbé szépek, nagy részük tényleg nagyon fiatal. Mégis mit várhatunk egy ilyen szépségversenytől?

Pasta al pomodoro – Paradicsomos tészta

Régebben nem nagyon értettem, miért is olyan nagy szám ez az étel Olaszországban. Meg hogy hogy képes valaki ezt rendelni étteremben. Aztán persze megértettem, hogy a friss paradicsomból, hosszasan készített szósz tényleg nagyon finom. Étteremben persze nem kérném, ott inkább olyasmit szeretek megkóstolni, amit egyébként nem tudok vagy nem szoktam elkészíteni.

Már évekkel ezelőtt gondoltam rá, hogy nem lenne rossz készíteni salsa di pomodorót és aztán bespájzolni belőle. De mivel elég vándor életmódot éltem abban az időszakban, jó párszor költöztem, végül soha nem lett belőle semmi.

Tavaly viszont, miután a barátomhoz költöztem (és ugye reméltem, hogy nem kell hamarosan újra költöznöm), ismét eszembe jutott a paradicsomszósz. Valószínűleg tényleg ez volt a megfelelő időszak, mivel azon a nyáron időm elég sok volt, csak babysitterkedtem és pont annál a családnál, ahol a kisbabára kellett vigyáznom, készített az anyuka salsa di pomodorót. Kifaggattam tehát, hogyan is csinálja, sőt adott ötletet arra is, honnan vegyem a paradicsomot (azóta is ugyanazokhoz járok a piacra). Interneten is utánanéztem, milyen receptek vannak, aztán nekiálltam az első kísérleti adag elkészítésének, “Lesz amilyen lesz” felkiáltással. És jó lett. A nyár folyamán így többször is készítettem, mindig pár üveggel, őszre pedig bespájzoltunk (képletesen, mert spájzunk sajnos nincsen). A mennyiség sajnos kevésnek bizonyult, azért is mert párom minden héten legalább egyszer pasta al pomodorót akart enni, annyira ízlett neki, így tehát amikor talán novemberben fájó szívvel felnyitottuk az utolsó adagot, megfogadtam, hogy a következő nyáron többet teszek el. Tegnap volt még a piacon paradicsom, bár nem annyira szép, mint szerettem volna, de azért vettem, hogy készítsek még. Augusztusról maradt még kb. 10 üvegnyi, most csináltam 6-ot, ez azért csak kitart egy kis ideig.

Az elkészítése nem bonyolult, de elég időigényes. Én ezúttal kb. 4 és fél kiló paradicsomból készítettem, ebből lett a 6 üveg (narancslekváros üvegeket használok, az mindig van itthon és pont megfelelő a mérete, kettőnknek egy alkalomra elegendő paradicsomszósznyi, egyébként 360 g van ráírva).

Hozzávalók (én most a mai főzés arányait írom le, mindenki kedve szerint variálhatja):

•  4 és fél kg paradicsom (általában 5-6 kg-ból szoktam) – lehetőleg San Marzano
• 1 db vöröshagyma
• 3 gerezd fokhagyma
• zeller szára és zöldje
• 1 db sárgarépa
• maréknyi petrezselyem
• bazsalikomlevél
• olívaolaj, só, bors, peperoncino

Elkészítés:

1. A paradicsomot. kb. 1 percre tegyük forró vízbe, majd vegyük ki és húzzuk le a héját, vágjuk le a csumáját (az nem kell), vágjuk legalább 4-be (vagy 8-ba) és tegyük egy nagy tálba.
2. Készítsük elő a többi hozzávalót: vágjuk 4-be a hagymát, félbe a fokhagymagerezdeket, 4-be a répát, a zellerszárt.
3. Tegyük egy vagy két lábosba a paradicsomot a következő módon: egy jó adagot tegyünk bele, majd pépesítsük botmixerrel. Újabb adag paradicsom, pépesítés. Ezután tegyük bele a zöldségeket is, a bazsalikom kivételével. Fontos, hogy a lábos ne legyen tele.
4. Forraljuk fel nagy lángon, majd gyakori kevergetés mellett főzzük min. 1 órán át. A szósz egyre inkább besűrűsödik, az utolsó kb. 5-10 percre adjuk hozzá a bazsalikomot is, sózzuk, borsozzuk, én szoktam bele tenni egy kis peperoncinót is. A salsa kb. 1 óra főzés után lesz elég sűrű, ennyi mindig kell neki, persze függ a paradicsom állagától. A zöldségeket szedjük ki (legalábbis a nagy részét, ha valamennyi benne marad, nem gond).
5. A tartósításról sokat gondolkodtam, én végül is nem teszek semmilyen tartósítószert bele. Amikor tele az üveg, a tetejére öntök egy kis olívaolajat, jól lezárom az üveget, utána rögtön a tetejére fordítom és száraz dunsztba teszem. Amikor eszembe jut, visszafordítom az üveget. Ezzel a módszerrel eddig mindig elállt pár hónapig.

Hajókirándulás és látogatás a kagylótelepen

A hétvégén Lericiben rendezték meg a Mytiliade nevű fesztivált. Ez így elsőre gondolom senkinek nem mond semmit, amikor először hallottam, én is csak azt kérdeztem: micsoda? Aztán persze elmagyarázták, hogy a “mitili” kagylókat jelent (mint a cozze, muscoli, stb). Így tehát világossá vált, mi is a fő téma ezen az évente megrendezésre kerülő fesztiválon. Az apropót pedig az szolgáltatja, hogy a la spezia-i öbölben található Olaszország egyik fontos kagylótelepe. Túl sok rendezvény nem volt, elsősorban enni, inni lehetett, illetve különböző recepteket ellesni. Ami viszont már tavaly is felkeltette az érdeklődésemet, csak akkor már nem tudom miért nem mentem el rá, egy (ingyenes) hajókirándulás volt az öbölben és a kagylótelepekhez. Idén viszont vasárnap délután megejtettük ezt az utat.

Először Tellaróba vittek minket el, ott egy kicsit körülnéztünk, ezután pedig a már említett kagylótelepek felé vettük az irányt. Közben egy szakértő elmagyarázta hogy miért és hogyan is történik a kagylók tenyésztése. Ez a környék kimondottan alkalmas a kagylók számára, már alapból elég sokat találhatunk, mivel egy sziklás part, ami ideális a megtapadásukhoz. De mivel ez nem mindig sikeres, az öbölben létrehozták ezt a telepet, amiből persze sok nem látszik, mivel (logikusan) a tengerben van. A tenyésztett kagylók facölöpökről lenyúló köteleken helyezkednek el. A telepet védik az áramlatoktól is, mivel azok elsodorhatnák a kagylókat.



A bóják alatt vannak a kagylók

Ezután elérkeztünk egy üzemhez, amelyben a kagylók tisztítását végzik: a kagylók magukba szívnak mindent a tengerből, így nem lennének fogyasztásra alkalmasak. Oxigénnel dúsított vízzel távolítják el a szennyeződéseket, így ezután már ehetővé válnak. Természetesen nagyon komolyan ellenőrzik a minőséget.

Próbaképpen folytattak már osztrigatenyésztést is, ami nagy sikerrel zárult, így az is lehet, hogy pár éven belül az is jellemző lesz itt.

Nekem nagyon érdekes volt bepillantást nyerni a kagylótenyésztésbe, hiszen nem tenger mellett nőttem fel, nekik ez inkább magától értetődő. Nekem még kell egy kis idő, hogy igazán jól el tudja készíteni ételeket ezekből a friss tengeri dolgokból …

Az új Juventus-stadion

Tegnap az olasz focitörténet egy nagyon fontos eseményének lehettünk tanúi: felavatták a Juventus új stadionját. A korábbi stadion nem a Juve tulajdona volt, (az olasz csapatok csak bérlik a stadionokat, tehát a bevételek egy részétől elesnek), ez az első olyan stadion Olaszországban, amely egy klub tulajdona. Felépítették tehát ezt a hipermodern stadiont: nem túl nagy, kb. 41 ezren férnek el benne, de nagyobbra nincs is szükség. Az új létesítmény a környezetvédelem jegyében épült: hasznosítják a napenergiát, újrahasznosítják az esővizet, a minimumra csökkentették a káros anyagok kibocsátását.

A megnyitóünnepségbe én is belepillantottam, szerintem nagyon szép látványosra sikeredett a Juve színeivel (fekete-fehér), ezért is tettem fel a videót (a 2. perctől érdekesebb). A nyitóbeszédet és a meccset (az angol Notts County csapata ellen) már nem néztem meg, annyira azért nem érdekelt a dolog.

Most már csak a bajnokságnak kell elkezdődnie, ami késésben van a focisták sztrájkja miatt (igen, Olaszországban még a focisták is képesek sztrájkolni a pénz miatt, no comment).

Reméljük az idei bajnokságban sikeresebb lesz a Juve, nem úgy mint tavaly…

Carrara és a márvány

Carrara és a tenger

A környékünkről eddig főleg a (ligúr) tenger és a közelében található települések kapcsán írtam. Ameglia (ahol mi lakunk) valóban Ligúriában található, de kb. 5 km-re tőlünk már Toszkána van. Ne felejtsük el tehát a közelünkben lévő toszkán részt sem! Itt persze még nem arról a tipikus toszkán tájról beszélhetünk, amely olyannyira ismert és kedvelt külföldön, így Magyarországon is. Ez is szép, de másmilyen. A tenger itt ugyanúgy folytatódik, de már nincsenek azok a sziklás partok, amelyek Ligúriát jellemezték, itt inkább a homokos strandok a jellemzőek (a családok természetesen ezeket részesítik előnyben). A dimbek-dombok pedig délebbre kezdődnek, itt az Apuáni Alpok hegyei az uralkodóak.

A hozzánk legközelebbi toszkán város Carrara. Erről biztos mindenkinek (még az Olaszországot nem nagyon ismerőknek is) rögtön beugrik a márvány.

A márványbányák a Carrara mögött elhelyezkedő hegyekben, a már említett Apuáni Alpokban találhatóak.



Carrara és a hegyek

Én tavaly vittem el a szüleimet erre a környékre. Szerencse, hogy előtte néhány héttel párommal már jártunk ott, mert szerintem kimondottan félelmetes környék. Nem viccelek: elég elhagyatottnak tűnik (főleg hétvégén), az utakat fehér por borítja (nem mondom, milyen volt a kocsim, mire visszértünk), az utak mellett ott a szakadék, mindenhol a sziklák, az alagutat pedig a képen láthatjátok.

Szóval örültem, hogy nem először jártam azon a környéken, amikor nem túl tapasztalt sofőrként nekem kellett vezetnem. Na, de térjünk vissza a márványra.

Hétféle carrarai márvány létezik (korábban én sem tudtam): a Fehér, a Statuario, a Venato, az Arabescato, a Calacata, a Bardiglio és a Cipollino Zerbino.

Ezek természetesen a főbb csoportok, ezeken belül is vannak eltérések, különbségek.

A klasszikus a carrarai fehér márvány, a legértékesebb viszont a statuario, a csontfehér színű, amelyet már a rómaiak is használtak a szobrok elkészítéséhez.

Michelangelo is innen szerezte be a (többek között a Dávid-szoborhoz is használt) márványt.

Mindenféleképpen érdemes egy fél napot rászánni és felmenni a bányákhoz (senkit ne riasszon el korábbi ijesztgetésem), ha valaki erre jár. Már Marina di Carrarától jelölik, hogy merre kell menni ("Le cave – a bányák" irányt kell csak követni). Amikor a hegyekben járunk, többször meg lehet állni, sok az ajándéktárgyat kínáló hely. Mi inkább csak a kilátás miatt álltunk meg, mert a Fantiscritti-bánya volt a konkrét úticélunk, oda ugyanis be lehet menni. Mielőtt odaértünk volna, volt egy másik nevezetes hely: a Ponti di Vara. A híd után van parkoló, meg is lehet állni.

A Ponti di Vara a márvány szállításának az egyik fontos pontja, az úton lehet is látni a mélyedéseket, amiket az arra elhaladó kamionok okoztak. A hídon virágcsokrokat is találunk, sajnos az öngyilkosok egyik “kedvelt” helye.
Innen továbbhaladva nemsokára elérjük a Fantiscritti-bányát és a szemben lévő bányamúzeumot. A múzeum ingyenes, a bánya fizetős, ha jól emlékszem olaszul és angolul tartanak vezetést. Csak vezetővel lehet bemenni, kis csoportokban.

Szerintem nagyon érdekes, elmagyarázzák, hogy hogyan is hozzák létre ezeket a bányákat, hogyan történik a fejtés, mire kell odafigyelniük. Kint biztos látunk egy-két márvánnyal megrakodott kamiont is és maga az úttest is a kamionok jövés-menéséről tanuskodik. (A másik úton lefelé haladva majd jusson eszünkbe egyszer-kétszer, hogy a kamionok is ezen az úton járnak …).

El ne felejtsem mondani, hogy elég nagy sár van, tehát olyan pulcsit, nadrágot és főleg cipőt vegyünk fel, amit nem sajnálunk (utána tuti ki kell mosni mindent, a pulcsit is, mert a bányában felülről csöpöghet.) És ne a fodrásztól jöjjünk, mert a levegő párás és sisakot is kell tenni...

A Fantiscritti-bányához közeli Carbonera bányából vájták ki az eddigi legnagyobb, egyben maradt, hibátlan márványtömböt az apuáni márványbányák történetében 1928-ban: 18 m hosszú, 2,35 m széles és mély volt, súlya pedig 300 tonna. A Rómában található Foro Italico (korábban Foro Mussolini) obeliszkjét készítették el belőle (ma az Olimpiai Stadion környéke).

Régen így szállították a márványtömböket