2012. december 30., vasárnap

Síelés Trentinóban

Pontosabban sífutás Trentinóban, Folgarián.

A karácsonyt, mint ahogy az utóbbi években szinte mindig, párom családjánál töltöttük Trentinóban, Roveretóban. Már előre kinéztem, hogy karácsony után szép időt jósoltak, így mindenféleképpen el szerettem volna tölteni egy napot a hegyekben. A hely adott volt, Rovereto felett Folgaria (kb. fél óra kocsival) és több ok miatt is a sífutás mellett döntöttünk. Folgariától pár percre található a Passo Coe 1600 méteren, ahol egy sífutó-központ van, 5 db különböző hosszúságú és nehézségű pályával. A szomszédaink, tapasztalt síelők, azt tanácsolták, hogy menjünk fel reggel időben, mert idén a válság miatt sokan a sífutást részesítik előnyben (olcsóbb a kölcsönzés és nem kell síbérletet fizetni). Mi fél 10-re értünk fel, nem voltak még sokan. Kettőnknek a síléc, bakancs 20 euróba került, ami szerintem nem sok, mi többre számítottunk. A pályahasználatért egész napra ketten 14 eurót fizettünk, a parkoló szintén egész napra 2 euróba került (volt 5 euróért is, a különbséget nem értettük).

A táj gyönyörű, nekem nagyon tetszenek ezek a helyek, ahol a sífutást lehet gyakorolni: dimbes-dombos havas táj, erdők, jó levegő. Van külön gyakorlórész, de mi szinte egyből elindultunk, útközben gyakoroltunk. Mindketten próbáltuk már egyszer ezt a sportágat, sok-sok évvel ezelőtt. (Utólag bevallom, talán jobb lett volna egy kicsit bemelegíteni, begyakorolni a technikát.) Nekiugrottunk tehát egy 3 km-es körnek, estünk egy párat, de azért jó volt. Utána nagy bátran megcsináltuk az 5 km-es kört is, ez már jobban ment. El is érkeztünk az ebédidőhöz, van ott 2-3 tipikus étterem, ahol szendvicset, helyi specialitásokat lehet enni.
Ebéd után még egy 5 km-es és egy 1,5 km-es kört tettünk, majd jó fáradtan, de boldogan visszaszolgáltattuk a léceket, bakancsokat. Az utána következő két napban rájöttünk, hogy kicsit talán túlzásba estünk a km-ekkel, mert mindenünk fájt, bár ez akkor ott a pályán normálisnak tűnt: nem rohantunk, nézelődtünk, fényképeztünk. A fájdalmak lassan elmúlnak, a szép élmény viszont megmarad, sőt ezen a télen még szeretnénk egyszer visszatérni!


2012. december 12., szerda

Olasz karácsonyi dalok 2.

Tu scendi dalle stelle

Az egyik leghíresebb olasz karácsonyi dal, amelyet a legenda szerint 1754-ben a Nápoly környéki Nolában a később szentté avatott Alfonso Maria de’ Liguori püspök szerzett. Többek között Lucio Dalla, Andrea Bocelli és Luciano Pavarotti előadásában is meghallgatható, hogy csak a legismertebb olasz énekeseket idézzem. Nekem Pavarotti változata tetszik a legjobban, így ezt osztom meg Veletek.


2012. december 6., csütörtök

Olasz karácsonyi dalok 1.

A Natale puoi - Alicia

Talán az egyik legismertebb olasz karácsonyi dal, azért is, mert a Bauli panettone reklámjának kísérődala évek óta. Egy kislány, Alicia énekli. Nekem nagyon tetszik, a szövegéből áradó optimizmusa, jósága, ártatlansága miatt: hogy karácsonykor egy kicsit jobbak lehetünk, a többiek felé másként, kedvesebben viszonyulhatunk. (Ezt persze nemcsak karácsonykor kellene.)



A reklám pedig, a nem Olaszországban élők kedvéért:

2012. december 4., kedd

Elsöprő gyözelemmel Bersani az olasz baloldal miniszterelnök-jelöltje

Hetek, hónapok óta a választások előszele lengi be Olaszországot.
Az olasz baloldal (Pd) vasárnap megválasztotta miniszterelnök-jelöltjét, Pier Luigi Bersanit, aki Firenze polgármesterével, Matteo Renzivel szemben immár a második fordulóban győzedelmeskedett: Bersani a szavazatok 61%-át, a fiatalabb, dinamikusabb Renzi a szavazatok 39%-át kapta. A baloldal tehát elkezdhet a 2013-as választásokra készülődni.
Az olasz jobboldal (Pdl) pedig ezen a héten kell, hogy eldöntse, hogyan tovább, ki lesz az ő miniszterelnök-jelöltjük: azaz, hogy Berlusconi jelölteti-e még magát. Hónapok óta megy a huzavona. Egyik héten Berlusconi kijelenti, hogy nem jelölteti magát, később azt nyilatkozza, hogy nem vonul vissza teljesen, mert az olasz igazságszolgáltatást meg kell reformálni (az egyik perében vesztett). Most azt rebesgetik, hogy mégiscsak indul az elnökválasztáson, mert az ő szavaival élve “újdonságra van szüksége az országnak”. Számomra nem teljesen világos, hogy az önmagát ezúttal hatodik alkalommal jelöltető Berlusconi milyen megvilágításban lehet újdonság Olaszország számára és őszintén szólva nem is szeretném megtudni.
A többi kisebb párt is fontos szerephez juthat a választások során, főleg az esetleges koalíciók szempontjából.
Lehetséges megoldás még, hogy valamilyen módon a szakértői kormány marad Montival. Én, bár nem szavazhatok, talán ezt tartanám a legkevésbé rossz megoldásnak, főleg, ha megnézzük, hogyan tették tönkre a politikusok az utóbbi évtizedekben ezt az országot. Montival több tekintélyt sikerült kivívni egy év alatt, mint a nőbolond bohóccal sok-sok év alatt.
Az elkövetkező hónapok valószínűleg nagyon mozgalmasan fognak eltelni az olasz politikai életben. Jó lenne, ha végre egy hiteles csapat kovácsolódna össze valamelyik miniszterelnök-jelölt mögött, akik végre az ország érdekeit nézik. Kár, hogy ez csak utópia …

2012. november 26., hétfő

Dolgozz ingyen Olaszországban!


Éhbérért vagy ingyen dolgozó (gyakornokoskodó) fiatalok, ki nem fizetett túlórák, ingyen fordítási, tolmácsolási munkák, stb. Ez ma egy nagyon jellemző kép Olaszországról. Egy 2011-es felmérés szerint a 35 év alatti olasz fiatalok 65%-a végzett legalább egyszer ingyen munkát és ez az adat szerintem idén még rosszabb.

Mi is az alapfelállás? A cégek kihasználják, hogy sok, az iskolából kikerülő fiatal nem rendelkezik semmilyen munkatapasztalattal. Felajánlják tehát, hogy gyakornokoskodjon náluk ingyen vagy pár száz euróért, így tapasztalatot szerez és ha beválik, akkor talán felveszik. Mivel az olasz fiatalok többsége otthon lakik még a szülőkkel, bevállalja. Aztán persze a tapasztalat meglesz, a szerződés meg nem. Mert amint letelik a gyakornoki idő, a cég másik palimadarat keres, aki lelkesen veti bele magát a munkába.
Egy olasz barátnőm például, aki “Kulturális örökségek” szakon diplomázott, szeretett volna múzeumban vagy valami hasonló helyen elhelyezkedni. Ő is szerzett tapasztalatot havi 300 euróért, ami épp csak a közlekedést fedezte: albérletet nem engedhetett meg magának, így a szülőktől vonatozott oda-vissza minden nap 3-4 órát. Tehát azt se mondhatjuk, hogy nem hozott áldozatot a jobb jövő érdekében. Sajnos feleslegesen. Egy év call center után jelenleg eladóként dolgozik egy bevásárlóközpontban és örül, hogy van munkája meg normális fizetése …
A blogbejegyzés megírására egyébként nem is az ő esete, hanem egy saját élményem vitt rá. (Az én önéletrajzom egyébként éppen elég hosszú így is, nincs szükségem csak tapasztalatra.) Aktuálissá vált egy tolmácsmunka kifizetése: még nyáron tolmácsoltam egy sajnos tragikus eset kapcsán. A rendőrök biztosítottak utána róla, hogy ők mindent elintéznek, 3-4 hónap múlva megkapom a pénzt. A pénz csak nem jött, utánaérdeklődtem tehát az ügyészségen, ahol kis keresgélés után azt a választ kaptam, hogy mivel én külön nem kértem a kifizetést (a rendőrök viszont igen) és már eltelt x idő, nem is kapom meg. Mert hogy külön kellett volna nekem is kérni, mivel sokan ingyen csinálják. Ingyen?? Sürgős eset volt, nem találtak más magyart, én a munkából rohantam el, azokat az órákat később le kellett dolgoznom, autópályát, benzint fizettem, stb. Nem ragozom, a hölgy végül is segítőkész volt, most úgy tűnik, hogy csak ki fogják fizetni pár hónap múlva. De szinte még én éreztem magam szemétnek, hogy én ezért a munkáért elkérem, az egyébként jogosan járó (és nevetségesen kevés) fizetést. Nekem ez volt az első eset ilyen munkára ezen a környéken, ahol egyébként nincs is sok magyar, de aki gyakrabban csinálja ezt, miért kellene ingyen? Miből él meg akkor az ember? Akinek a munkája valahol összefügg a segítségnyújtással, annak ingyen kellene csinálnia? Na de a szupermarketben nekem is fizetnem kell, ingyen nem adnak semmit, valamiből csak kell élni.

Másik hasonló eset volt, amikor immár másodjára tolmácsoltam Carrara német testvérvárosa látogatása alkalmából. Eleve lealkudták a fizetést, mert nem volt rá elég keret (de így se volt rossz olasz viszonyokhoz képest), majd a polgármester titkárnője külön felhívott, hogy szóljon, hogy nehogy a többi testvérváros tolmácsai előtt elszóljam magam, mert ők ingyen dolgoznak és én is mondjam azt, hogy gratis teszem …
De nem volt sokkal különb jelenlegi főnököm sem, aki a frankfurti kiállításon való részvétel után nem akarta kifizetni a kiküldetésért járó plussz összeget. Egy kis veszekedés után azért sikerült elérnem azt, ami egyébként itt is jogosan járt.
Az egészben (ha az én eseteimet nézzük) az a felháborító, hogy jogosan járó, egyáltalán nem magas, sőt … fizetésért kell sok helyen veszekedni.
Én úgy gondolom, hogy ha ingyen szeretnék dolgozni, akkor azt én jelzem majd (vagy mint ahogy a múltban már elő is fordult) azon szervezetek felé, akik önkénteseket keresnek. Az önkénteskedés számomnra a szabadidőmben végzett tevékenység, míg munkaidőben pénzért dolgozom/dolgoznék. Egyébként ez annyira jellemző Olaszországra, hogy egy teljesen normális dolog ilyen abszurddá válik és még a végén én érzem magam hülyének, hogy elvárom, hogy kifizessék az elvégzett munkát.
Veletek fordult elő hasonló eset?

2012. november 23., péntek

A cserebere hete Olaszországban

Évek óta létezik, de így a válsággal talán még aktuálisabbá vált ez a téma. Kicsit mintha visszamennénk a múltba ezzel a kezdeményezéssel, de szerintem jó ötlet. Egy internetes oldalon össze vannak gyűjtve azok a panziók, B&B-k, amelyek valamilyen kis munka, szolgáltatás vagy termék fejében ingyenes éjszaká(ka)t biztosítanak. Az akció elvileg erre a hétre vonatkozik, azaz november 19-25, de szerintem a legtöbbjükkel meg lehet egyezni más időpontban is, a lényeg általában, hogy ne főszezon legyen. Mit kérnek a szállásért cserébe? Sokan szeretnének honlapkészítést, néhányan fordítást, kétkezi munkát, pl. segítséget a lomtalanításban, kerti munkában, olajbogyószüreten, asztalos munkákat, festést, profi fotósmunkát vagy házi készítésű termékeket, biciklit, stb, általában valami olyat, ami javíthatja a szálláshely értékét, népszerűségét, a szolgáltatás minőségét a jövőben. Ha valakit érdekel a lehetőség, biztos talál valamit.
Én még csak most küldtem el egy-két e-mailt (fordítással kapcsolatban), nem tudom, mi lesz a reakció. De egy próbát megér. A honlap: www.lasettimanadelbaratto.it
Más cserékről is hallottam, de én egyelőre még nem próbáltam. Azt láttam, hogy az interneten rengeteg lehetőség létezik.
Nektek van valami tapasztalatotok a csereberében ismeretlenekkel?




2012. november 20., kedd

Árvíz, hegyomlás Toszkánában és Ligúriában


Egy héttel ezelőtt javában lapátoltuk a sarat a cégnél, ahol Carrarában dolgozom. 1 méter víz az irodában és a raktárban már önmagában sem egy kellemes élmény, főleg, hogy mindenkinek az volt az első kérdése (mivel az iroda közelében nincs folyó, patak, csatorna): honnan jött ez a sok víz? Persze egy kis idő után rájöttünk, hogy a megoldás nem annyira bonyolult: nem messzire dombok vannak, a főútról a mi irányunkba lejt az út tovább, ahol pedig a végén a vasúti töltés fut. Gyakorlatilag egyszerűen csak lefolyt hozzánk a máshol felgyülemlett víz, a töltés pedig felfogta az útját, nem folyt tovább, “beragadt” nálunk és még jópár másik cégnél.
Mára már részben kitakarítottunk, de sok munka lesz még, én mégis azokra gondolok, akik egy kicsit délebbre tőlünk ugyancsak Toszkánában, a Maremma vidékén még nálunk is sokkal rosszabbul jártak. A tévében bemutatott felvételeket látva most már én is az orromban éreztem a sárnak a szagát, újra lapátoltam gondolatban az árvízkárosultakkal és döbbenten azon gondolkodtam, mit tehet az, aki pár hete nyitotta meg kis élelmiszerboltját, ahol a mennyezetig ért a víz vagy akinek a házában szinte 3 méteres víz állt, tehát egy élet munkája lett oda. Olyan területeket is láthattunk, ahol még napokkal később is ott állt a víz mindenfelé, tehát ők még neki se állhattak a takarításnak.

A történelem ismétli önmagát, mennyire igaz ez a mondás. De ha így van, nem az lenne a dolgunk, hogy valamit változtassunk, valamit tegyünk, hogy másképp legyen? A napokban olvastam, hogy Toszkánában minden ötödik ember árvíz- vagy hegyomlásveszélyes helyen lakik. Ligúriával kapcsolatban nincs erre vonatkozó adatom, de az arány valószínűleg még rosszabb. Gondoljunk csak bele a tenger melletti falvak fekvésébe, elég csak az egyik legismertebb vidékre, a Cinque Terrére gondolni. A helyzet nem sokkal jobb Dél-Olaszországban sem. Rengeteg hasonló fekvésű település, nem ritka, hogy akár egy kis eső után megindul a sár. Emlékszem, évekkel ezelőtt hogy meglepődtem, hogy Olaszországban mennyi ilyen eset van. Most pedig élesben tapasztalom a szomorú valóságot.

Azt már tudjuk, hogy az éghajlat sajnos jelentősen megváltozott, tudósok is igazolják, hogy innentől kezdve nem lesz ritkaság a hirtelen nagy mennyiségű eső. (Tavaly Borghetto di Vara környékén 420 mm, idén Carrara környékén 230 mm esett néhány óra alatt.) Nagyon sok esetben olyan helyekre építkeznek, ahova nem lehetne. Pár hónapja döbbentünk le, amikor azt láttuk, hogy a szomszéd falu egyik folyóközeli üres telkén, ami egy kis eső után már víz alatt áll, elkezdték a munkálatokat egy szupermarket megépítéséhez ... Hogyan lehetett kiadni engedélyt egy ilyen helyre?? Igazunk is volt, egy kis idő elteltével beszüntették az építkezést. De nem értem, minek kellett elkezdeni?

A válság miatt (meg egyébként is) pénz a megelőzésre nincs. A helyi adottságoknak, a felelőtlen építkezéseknek, erdőirtásoknak, a megelőzés hiányának köszönhetően azonban időzített bombán ülünk. Nem kellett prófétának lenni ahhoz, hogy előre lássam a tragédiát: előző blogbejegyzésemet ebben a témában pénteken írtam, két nappal később, vasárnap pedig itt volt az áradás. A környékünkön lassan besokallnak az emberek. Nem vagyok benne biztos, csak remélni tudom, hogy végre lesznek változtatások, az ígéretek, szavak helyett pedig tettek.

A képeket Carrara környékén lakó ismerőseim készítteték.

2012. november 9., péntek

Híd le, híd fel, híd le, híd fel – egy évvel a katasztrófa után a helyzet változatlan

Egy helyi problémáról szeretnék írni, ami azonban betekintést ad az olaszok mentalitásába, gondolkodásmódjába, “logikájába”.
Aki követi a blogot, talán emlékszik, hogy egy éve milyen természeti katasztrófa sújtotta a környékünket és Ligúriát, az áradás mennyi pusztítást okozott. Konkrétan a mi településünkön is több házat, pincét elárasztott a víz, de a legsúlyosabb és a legtöbb ember életére kiható kár a híd tönkremenetele volt. Ez a híd a falu nagy részét köti (kötötte) össze a falu egy másik részével (ahova pl. sokan járatjak iskolába a gyerekeiket), illetve az út innen vezet tovább Carrara felé, jelentősége tehát egyértelmű.
Tavaly októbertől idén nyárig érdemben gyakorlatilag semmi nem történt: kiírták persze a pályázatot, de egy híd sokba kerül, pénz nincs, így csak halogatták az új híd felépítését. Majd tavasszal jelentkezett egy cég, hogy megcsinálja ingyen (gondolom jövőbeni fizetős munkákért cserébe) a hidat. ĺgy felvillant a remény sugara, hogy csak lesz megint hídunk, mivel híd nélkül a közlekedés meglehetősen komplikálttá és időigényessé vált, gyakorlatilag egyetlen (földcsuszamlásveszélyes) úton lehetett kijutni a faluból, dugók alakultak ki, a falu másik, a folyó túloldalán levő részébe eljutás ideje 5 percről minimum 25 percre nőtt, én Carrarába a korábbi 20 perc helyett min. 30 perc alatt jutottam el az autópályát igénybe véve és fizetve, stb.)
A pályázatot időközben megnyert cég természetesen beperelt mindenkit, az ingyenes munkát felajánló cég viszont felépített egy hónap alatt egy ideiglenes hidat. Így júliusra csak megnyílt a híd, tehát a turizmus sem szenvedett komoly károkat. A híd viszont csak ideiglenesnek lett megépítve, szükséges tehát egy végleges híd megépítése. Így november 5-től újra lezárták és elkezdték lebontani a hidat, hogy majd felépítsék a véglegeset, ami előreláthatólag március végére lesz kész. 5 hónapig tehát újra híd nélkül leszünk, az összes kellemetlenséggel együtt. Ez már magában nagyon szép, de a probléma nemcsak ennyi. A korábbi híd a folyón lezúduló hatalmas vízmennyiség miatt dőlt le (a közeli tenger visszanyomta a vizet az egyébként is hordalékkal teli folyómederbe). A folyómedret azóta sem tisztították, kotorták ki. Hiába építenek fel új hidat (azt is késéssel), ha a tragédiát kiváltó okot nem szüntetik meg, csak idő kérdése az újabb katasztrófa. Az olasz mentalitásba ez a gondolkodás, a megelőzés egyszerűen nem illik bele.
Itt állunk tehát egy évvel a katasztrófa után, a heves esőzések már elkezdődtek, minden hétvégén riadókészültség, (most hívtak megint 2 perce), semmi nem változott, ugyanott állunk. Mennyi kár, esetleg emberélet szükséges ahhoz, hogy végre változzon valami?
Az Olaszországban immár gyakorivá vált földrengések, áradások, földcsuszamlások kapcsán hasonló kérdést lehetne feltenni. Miért nem tanulnak/tanuluk az eddigi károkból és változtatnak/változtatunk? Hány természeti katasztrófa kell, hogy történjen még, hogy végre a megelőzésre fektessenek hangsúlyt?

2012. október 29., hétfő

Nina Zilli – egy ugrás a múltba

Régen nem tettem fel semmilyen olasz zenét, pedig néha jó dolog akár új előadókat megismerni vagy már ismert énekesek dalait újra meghallgatni. Mostanában megint többször “futottam bele” Nina Zilli dalaiba, így gondoltam, róla írok pár sort.
Nina Zilli szerintem üde színfolt az olasz zenei életben. Az utóbbi időben divatba jött a retró, a vintage az élet több területén is. Nina Zilli stílusával, öltözködésével, dalaival az 50-es, 60-as éveket idézi fel.
2009/2010-ben Ferzan Özpetek: Mine vaganti (Szerelem, pasta, tenger) filmjének betétdalával, a 50 mila lacrime-vel (50 ezer könny) válik híressé. 2010-ben a L’uomo che amava le donne című dallal szerepel és ér el 3. helyezést a Sanremói Dalfesztiválon a Fiatal tehetségek kategóriájában.



A következő években is (2011 és 2012) szerepel a fesztiválon és ő képviseli Olaszországot a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon a L’amore é femmina című dallal, amellyel a 9. helyen végez.


Nektek bejön a stílusa vagy inkább más olasz énekeseket kedveltek?

2012. október 25., csütörtök

Autót vezető, bicikliző, újságot olvasó “vakok”

Sajnos nem az orvostudomány valamelyik forradalmi találmányáról készülök beszámolni, hanem egy Olaszországban elterjedt csalásról, az ál-rokkantnyugdíjasságról. Az ilyen módon, az államon és a tisztes adófizető polgárokon élősködők ellen az utóbbi 2-3 évben az olasz hatóságok komolyan hadat üzentek. Szinte nem múlik el nap úgy, hogy valamelyik híradóban vagy aktualitással foglalkozó műsorban ne mutatnának be legalább egy ilyen esetet. A leglátványosabb természetesen az, amikor egy rokkantsági  nyugdíjat "élvező" "vak" személyt (természetesen jogosítvány nélküli, mert honnan lenne neki?) autóvezetésen, biciklizés vagy újságolvasás közben kapnak el. Az első esetet látván/hallván talán még el is mosolyodunk a helyzet abszurditása révén, de hamar lehervad a mosoly az arcunkról, amikor ezen tudósítások mindenapossá válnak.
Vizsgáljuk meg egy kicsit a tényeket és az adatokat. 2012 első 6 hónapjában 1565 álrokkantat füleltek le Olaszországban. Nagy részüket Dél-Olaszországban, de többször a valamelyik északi régióban lefülelt csalóról is kiderült, hogy Délről származik. Jelentős részük 5-10-15 vagy akár 20 éve élősködött így a társadalmon, tehát évente sok-sok millió euró látja a kárát ezeknek a trükköknek. Ezt a pénzt rengeteg más célra is lehetne fordítani, ha csak a témánál maradunk, például a középületek, hivatalok (sokszor egészségügyi intézmények!) akadálymentesítésére, mivel Olaszország ebben is jócskán le van maradva más európai országoktól. Én mindenestre szurkolok, hogy ez a küzdelem minél eredményesebb legyen, még akkor is, ha sok víznek kell még lefolynia ahhoz a Dunán (vagy inkább Pón, Teverén és Arnón), hogy ne az ügyeskedés, csalás legyen a követendő példa sokak számára ebben az országban. Mindenesetre bízom benne, hogy jó úton haladunk.

2012. október 19., péntek

Carne salada – trentinói specialitás

Olaszország különböző részein az éghajlattól és a hagyományoktól függően más és más specialitásokat találhatunk. Párom rokonai révén gyakran járunk Trentinóban, így most egy jellegzetes trentinói ételt szeretnék Veletek megismertetni, a “carne salada-t”.
Szó szerint lefordítva sózott hús (carne salata), de ez nem adja vissza igazán ennek a húsnak a lényegét. A carne salada is egy ősi receptre vezethető vissza és (mint oly sok finom étel) a szükség szülte, vagyis az az igény, hogy a húst minél hosszabb ideig lehessen tárolni.
A Garda-tó északi részén az 1400-as évek óta él az a szokás, hogy a marhahúst babérlevéllel, borókabogyóval, sóval és fokhagymával ízesítve kőből készült tárolókba (pitari) teszik, nehéz köveket helyeznek rá és hosszasan érlelik.

Így egy nagyon ízletes húst kapunk, amit többféleképpen lehet elkészíteni: carpaccióként nyersen vékony szeletekre vágva, egy kis extraszűz olívaolajjal meglocsolva, néhány darab parmezánforgáccsal, egy kis rucolával vagy friss zöldséggel vagy carne salada alla griglia-ként: egy kicsit vastagabb szeletet pár másodpercre meggrillezve, köretként passzol hozzá a krumplipüré, brokkoli, friss zöldségek vagy (kicsit ütősebb) a bab. Én a grillezett változatot részesítem előnyben, de csak azért, mert valahogy nem tudtam még megbarátkozni a nyers hússal.
Trentinóban járva mindenesetre érdemes valamilyen formában megkóstolni.

2012. október 11., csütörtök

Lucca (Toszkána)


Lucca a kedvenc városaim közé tartozik. Sok olasz várossal (főleg a szomszédos Pisával és Firenzével) ellentétben még nem özönlötték el a turisták, a városfal mögött azonban egy igazi ékszerdoboz rejtőzik. Elbűvölő szűk utcácskák, terek, tetőteraszok, templomok, tornyok, hangulatos kávézók, éttermek, üzletek. 

Egész egyszerűen egy élvezhető város azzal a fajta olaszos hangulattal, amit más helyeken a rengeteg turistacsoport egy kicsit elront. Persze Lucca sem ismeretlen az Olaszországot és főleg a Toszkánát felkereső utazók számára, de sokan kihagyják a programból, mivel nem büszkélkedik világhíres látnivalókkal. De ha szánunk rá egy kis időt (pár órát), igen kellemes meglepetéssel szolgálhat.
Lucca belvárosa egy 4 km hosszú, több száz éves fallal van körülvéve, amin egy gyönyörű, fákkal szegélyezett sétányt alakítottak ki. A helyiek általában ide járnak futni, biciklizni, sétálgatni, olvasni (sőt láttunk egy idős urat, aki olvasás közben el is bóbiskolt).
Jó ötlet körbesétálni vagy inkább körbebiciklizni a falon. Sok helyen bérelnek egyébként biciklit, a belvárosban is ideális közlekedési eszköz.
Lucca leghíresebb látnivalója a Piazza Anfiteatro. Itt az I. században egy amfiteátrum állt. Ma egy középkori épületekkel körbevett tér, éttermekkel, helyi specialitásokat árusító boltocskákkal.
Luccában számos templom található. A San Martino katedrálisban őrzik a Volto Santót (XII. sz.-i fakereszt Krisztussal).
A Piazza Anfiteatro közelében található San Frediano bazilika csodás mozaik homlokzattal büszkélkedik.
A legérdekesebb talán az ókori római fórum helyén álló, San Michele templom, fehér márvány homlokzatával, tetején Mihály arkangyal szobrával. A mellette levő tér a luccaiak egyik kedvenc találkozóhelye.
Ne feledkezzünk meg Lucca híres szülöttjéről, a Bohémélet, a Pillangókisasszony, a Tosca és a Turandot szerzőjéről, Giacomo Pucciniről (1858-1924) sem. A szülőházában kialakított múzeum a San Michele tér mellett egy kis utcában található.
Lucca több középkori toronnyal is büszkélkedik. A Torre Guinigi a torony tetejét ékesítő fák révén mindenkinek szemet szúr, de szép kilátás nyílik az óratoronyból (Torre delle Ore) is.


2012. szeptember 28., péntek

Önkéntes munkák világszerte


Az előző blogbejegyzéshez részben hasonló lehetőségre szeretném felhívni a figyelmeteket.
Ebben az esetben nem saját tapasztalat, legalábbis egyelőre, de mindenesetre megfontolandó lehetőség, ha valaki egy kicsit több időt (min. egy hetet, de inkább többet) szeretne külföldön tölteni, nem pénzszerzés, hanem inkább tapasztalatszerzés és egy kis nyelvtanulás céljából. Önkéntes munkáról van szó farmokon, ahol a ház környékén, kertben, gazdaságban végzett munkáért cserébe szállást, ellátást adnak. Így az önkéntesnek alkalma van megismerni egy másik kultúrát, felfedezni a környéket a szabadidőben, a nyelvet gyakorolni és (miért ne?) megtanulni egy kicsit kertészkedni.

Sőt, ha belegondolok, nem rossz lehetőség azoknak sem, akik ki szeretnének menni külföldre dolgozni: ha megvan a célország, város, a környékén lehetne például olyan önkéntes munkát vállalni, ahol lenne pár szabad óra is “igazi” munkalehetőség/szállás után kutatni vagy akár a házigazdák is segíthetnek. Így legalább betekintést is lehet nyerni az ottani életbe és komolyabb kockázat nélkül eldönteni, hogy tetszene-e ott.
Én ezeket az oldalakat találtam: http://www.helpx.net/  és http://www.workaway.info/, de egy kis kereséssel biztos sok más lehetőséget is lehet találni.

2012. augusztus 23., csütörtök

Egy hét ingyen egy európai országban – megjelent az új Grundtvig-katalógus!

Dübörög a gazdasági válság, a csapból más se folyik, csak hogy mennyire rossz a helyzet. Persze tény, hogy rengeteg nehézség van, de pont ilyenkor kell szerintem új lehetőségeket felfedezni. Ilyen például ez a Grundtvig-program is. Hányan hallottak közületek erről a nagyszerű lehetőségről? Szerintem szinte senki, leszámítva azokat, akiknek már én meséltem el az élményeimet, illetve akik arról a másik blogról érkeztek ide, ahonnan én is értesültem erről a programról.
Miről is van szó? Az Európai Unió által támogatott élethosszig tartó tanulás támogatásáról. Minden évben (2009 óta) megjelenik egy katalógus, amely adott év szeptemberétől a következő év augusztusáig tartalmaz 5-10 napos workshopokat Európa különböző országaiban. Minden EU-s állampolgárnak joga, hogy 3 évente részt vegyen egy ilyen workshopon. Egy kis idegennyelvtudás (legtöbbször az angol) elengedhetetlen. És ami miatt a blogbejegyzés elején elkezdtem emlegetni a válságot az az, hogy ez a lehetőség teljesen ingyenes! Biztos van, aki hitetlenkedik, párom is közéjük tartozott, így szívesen mesélek az én tapasztalatomról. Elöljáróban annyit, hogy az útiköltséget kifizetik, a szállodát, ellátást egyenesen a szervezők intézik, a workshop is ingyenes, egyedül valamicske költőpénzt nem árt vinni.
Személyes tapasztalatom tehát: már régóta el akartam menni Berlinbe vagy legalábbis német nyelvterületre (németül is tudok) és amikor megtudtam, hogy van ez a lehetőség, nem sokat haboztam. Végignéztem a katalógust, találtam jópár érdekes workshopot (a németek főleg a környezetvédelem területén szerveztek ilyeneket) és írtam kb. 10 helyre, a megadott e-mailcímekre, hogy lehet-e még jelentkezni és ha igen, küldjenek jelentkezési lapot. A legtöbb helyről küldtek is, két-három helyről írtak vissza, hogy már betelt, illetve lejárt a határidő. Én csak egyetlen helyre pályáztam végül is, Berlinbe, a téma pedig a környezetbarát életmód volt. A jelentkezéskor meg kellett indokolni, hogy miért pont ide jelentkezem, gyakorlatilag egy pár soros motivációs levelet kellett írni. 2-3 hét után pedig megjött a válasz, hogy mehetek májusban Berlinbe! Az utazást nekem kellett megszervezni, annyit írtak, hogy lehetőleg 200-300 eurónál ne kerüljön többe és tegyük el a jegyet, számlát, stb., hogy utána meg tudják téríteni a költségeket. Én repülővel mentem és első este a vacsoránál már el is kérték ezeket a papírokat, másnap reggel a workshop elején pedig mindenkinek odaadták borítékban a teljes összeget. A szállás egy háromcsillagos szállodában volt Berlinben, elég jó helyen, mindenkinek egyágyas szoba, reggeli, ebéd, vacsora a szállodában, plussz tízórai és uzsonna a workshop szünetében. A workshop egyébként hétfőtől péntekig tartott, 9-től kb. fél 4-ig. Első nap kaptunk bérletet is, jobban mondva ha jól emlékszem a Berlin Welcome Card-ot. Mindenestre a közlekedés ingyenes volt és kedvezményekre is jogosított a múzeumokban, illetve a szervezők hétfő délutánra befizettek minket egy buszos városnézésre is! Én csak lestem, micsoda szervezés!
Maga a workshop volt talán az egyetlen, ami egy kicsit alulmaradt a várakozásaimon. Voltak ötletes, érdekes programok, de néha egy kicsit unalmas volt, bár összességében azért jó volt. A résztvevők: én, mivel Olaszországban élek, olasznak számítottam ebben az esetben, Portugáliától kezdve Bulgárián át Lengyelországig elég jó kis nemzetközi társaság jött össze, az életkor 20-72 között volt. A workshop nyelve elvileg a német volt, de elfogadták azok jelentkezését is, akik angolul tudtak. Sajnos a nyelvtudás szintje jópár embernél igencsak hagyott kívánnivalót, az olasz srácnak én tolmácsoltam végig németről olaszra és volt két házaspár is, ahol a férfiaknak a nők fordítottak. A nyelvi nehézségeknek is volt tehát szerintem köszönhető, hogy a workshop nem volt olyan színvonalas, mint ahogy én azt vártam. Délután és este pedig szabadprogram volt, így lehetőségünk nyílt megismerni a várost és egymást is. Többen egy-két nappal hamarabb érkeztünk (elvileg vasárnap volt az érkezés napja), én csak szombatra találtam repülőjegyet, így egy éjszakát én fizettem magamnak egy ifjúsági szállón, de legalább több időm volt Berlinre.
Összességében nagyon jó élmény volt, jópár korombelivel sikerült összebarátkozni, hasznos infókkal is gazdagodtam a fenntartható életmód témában, a német nyelvet is gyakorolhattam, illetve megismertem Berlint!
A katalógust folyamatosan frissítik, egyelőre a szeptemberi-októberi workshopok találhatóak meg. (Amikor én tavaly jan-feb. körül keresgéltem, kb. 350 oldalas volt.)
Egyébként ahogy belenéztem a katalógusba az olasz workshopok nyelve angol, tehát nyugodtan jöhet, aki nem tud olaszul, hanem angolul!
Jó keresgélést mindenkinek, remélem sokan éltek ezzel a lehetőséggel!

2012. augusztus 21., kedd

Újra Olaszországban (Norvégia kontra Olaszország)

Stílusosan péntek 17-én (Olaszországban nem péntek 13-a, hanem 17-e a szerencsétlen a babona szerint) visszaérkeztünk a nyaralásból. Na de mivel mi nem vagyunk babonásak és mert amikor megvettük a repülőjegyet nem is tűnt fel, hogy milyen napra esik, nyugodtan repültünk. (Lehet, hogy ezért volt olyan olcsó a jegy arra a napra?)
Hazatértünk tehát Norvégiából: a kellemes időből (hatalmas szerencsénk volt, 20-23º C, napsütés, csak egy nap esett az eső meg egy másik nap borult volt az ég) az idei nyár legmelegebb napjaiba. Bele is gondoltam, milyen lehet vajon azoknak a norvégoknak, akik velünk utaztak, gondolom elsősorban Pisát, Firenzét és Toszkána egyéb részeit jöttek megnézni 37 º C-ban …
Mivel a blog Olaszországról szól, nem írok élménybeszámolót, hanem csak egy-két gondolatot, különbségeket, amik így ebben az egy hétben feltűntek. Persze az alapvető eltérések annyira nyilvánvalóak, hogy el sem kell hozzájuk utazni. Egy mediterrán országból egy skandináv országba, hmmm… A hőmérsékletből adódó különbség egyértelmű, ugyanígy a mentalitás is: kimondottan kellemes volt egy hétig nyugodtabb helyen lenni, egész jól hozzászoktunk. Időnként persze találkoztunk olasz/spanyol turistákkal, akiket sokszor már messziről lehetett hallani, egyéb alkalmakkor viszont örömmel láttam, hogy más olaszok is alkalmazkodtak a viszonyokhoz és normálisan viselkedtek. A nagy nyugodtságnak a haugesundi reptéren (innen indult vissza a gép) rögtön vége is szakadt, amikor a mögöttünk sorban álló olaszok hevesen vitatták meg norvégiai élményeiket, tapasztalataikat. Az más kérdés, hogy a túlzott nyugalom szerintem ugyanúgy nem jó, mint az állandó ordítozás.
Ami viszont újdonság volt, bár az is igaz, hogy korábban sose gondolkodtam el rajta, hogy a norvég lányok mennyivel sportosabbak, vagy legalábbis sportosabbnak tűnnek. Akármerre jártunk (és volt legalább 10 ház a környéken), bármilyen napszak is volt, láttunk valakit futni. Nagyon sok lányt, jóval kevesebb fiút. Ehhez a témához kapcsolódik az a felismerés is, hogy a norvég lányok, nők jóval természetesebbek és normális testalkatúak. Persze ott is vannak teltebbek, de Olaszországban szerintem sokkal nagyobb a különbség: sok nagyon sovány van és jópár igencsak telt. A rengeteg plasztikázott “szépségről” meg ne is beszéljünk. Más Olaszországban élőt nem zavar egyébként ez a rengeteg, nem természetes nő?
Az ételek kategóriájában természetesen messze az olaszok viszik el a pálmát. Egyrészt Norvégiában rettenetesen drága minden, másrészt pedig az éghajlatnak köszönhetően sok zöldség, gyümölcs távolról érkezik, az ízük se az igazi, köretként többször adtak krumplit, brokkolit, karfolt, répát, ami nálunk inkább télen jellemző. Így egy hét után kimondottan hiányoztak a zöldségek. A gyümölcsökkel kicsit jobb volt a helyzet, külön élmény volt, hogy kétszer is tudtam vadon termő málnát szedni!
Majd’ elfelejtettem az autóvezetést! Egy hét alatt nem láttunk egy balesetet sem, nem hallottunk egy dudaszót, ez a része nagyon pozitív volt. Az viszont, hogy általában 70-80 km/h-val lehet menni és a traffipaxot a lejtőre teszik, már kevésbé tetszett és egy kis stresszt is okozott (rettenetesen borsosak a büntetések). Ezzel pedig el is érkeztünk egy másik témához, az árakhoz, amikről csak annyit, hogy nagyon magasak. Ők jól élnek, ez látszik is, nem csoda, hogy nem akartak/akarnak az Eu-ba belépni …
A jólét ott is látszik, hogy az utak mentén (főleg néhány fjordnál láttuk ezt) kis asztalka, a cseresznye kis tálkákban, papírra az ár kiírva és egy doboz a pénznek: becsületkassza. Párom le is fényképezte, mondván: Olaszországban fél óra alatt az asztalkát is ellopnák!
Ami még kellemes benyomást kelt, hogy minden olyan rendezett: házak, kertek. Vagy nagyon rendesen és gyakran nyírják a füvet vagy mindenhol pont akkor jártunk az egy hét alatt, amikor éppen lenyírták.
Utolsóként (nem fontossági sorrendben) pedig vesszőparipám, a nyelvtudás. Oké, nem beszélt mindenki tökéletesen angolul, de mindenhol jól elboldogultunk az angollal: amikor valakit leszólítottunk az utcán valamilyen infóért, egyszer sem fordult elő, hogy ne beszélt volna valamilyen szinten angolul. Próbáld meg Olaszországban! Ja, az hogy a tévében a filmeket, sorozatokat eredeti nyelven adják norvég felirattal? Olaszországban szerintem az egész ország közösen sztrájkolna, ha ilyesmit próbálnának meg.
Most így hirtelen ezek az érdekességek ugrottak be, természetesen mindkét országnak megvannak a pozitívumai, negatívumai, teljesen más a mentalitás is, kihez mi áll közelebb. Talán a kettő egyvelege lenne az ideális, de az már talán utópia. Bergenben egyébként a halpiacon minden standon dolgozik legalább egy olasz srác: fél évet ott tölt (amikor jó idő van), másik félévre pedig visszamegy Olaszországba. Nem rossz megoldás.

2012. augusztus 9., csütörtök

Egy hét nyaralás

Már egy pár hete szabadságon vagyok (vagy helyesebben kifejezve július közepétől nincs szerződésem augusztus végéig) és azt gondoltam, hogy majd most bepótolom az elmaradásomat a blogon. Na persze… Egy hétig Magyarországon voltam, a többi időt itthon (értsd Amegliában) töltöttem, de az idő valahogy nagyon elszaladt: szép időben természetesen tengerpart, esténként valamerre valami program mindig akadt, ha meg nem, legalább fagyizni meg sétálni mindig elmentünk, aztán végre elintéztem azokat az ügyeket, amiket már régebben el kellett volna (itt főleg a magyar jogosítvány elismertetésére gondolok, de megcsináltattam az adóbevallásomat is), tettem egy kört az üzletekben, mivel jó kis leárazások vannak, bár nem sokat vásároltam. Az utóbbi napok meg eléggé lekötöttek az olimpia jóvoltából is: vagy magyar vagy olasz érdekeltség szinte mindig volt. Most éppen Risztov Évának szurkoltunk párommal, aki annak ellenére, hogy olasz versenyző is volt (aki végül a harmadik helyen zárt), kijelentette, hogy a magyarnak szurkol, mert megérdemli, hogy nyerjen, így az utolsó 500 métert szinte mi is végigúsztuk Risztov Évával, akinek ezúton is gratulálunk a gyönyörű teljesítményért!
Az utóbbi hetek egyébként még nyaralásunk megtervezésével is teltek, mivel miután lefoglaltuk a repülőjegyet és az autót is kibéreltük, párom közölte, hogy az egész út megszervezése az én feladatom, ő majd csak a helyszínen akarja megtudni a programot (mentségére szóljon, hogy elég sok munkája volt még). Ennek egyrészt örültem, mert mindig is tetszett az utazásszervezés (másoddiplomámat idegenforgalom és szálloda szakon szereztem volna meg, ha nem jövök ki Olaszországba, így viszont már nem írtam meg a szakdogát), másrészt meg szép kis felelősség, mivel eddig csak egyszer nyaraltunk együtt: tavaly Bretagne-ban és mert idén nem egy olcsó országot választottunk. Úticélunk Norvégia (igen, gyakorlatilag elmenekülünk Olaszországból, a tömegből és a melegből), annak is délebbi része, gyakorlatilag Bergen, Oslo, Stavanger városok és néhány fjord, vízesés és minden, ami belefér ebbe a hétbe. Indulás holnap a pisai reptérről egyenesen Haugesundba, így egy hétig biztos nem leszek a blogon. A következő bejegyzésig kellemes nyarat mindenkinek!

2012. augusztus 7., kedd

Naplemente Portovenerében

Már néhány hete, hogy elugrottunk ismét Portovenerébe. A környékünkön rengeteg csodás hely van, de sokan, akik itt laknak, úgy hozzászoktak, hogy nem is mennek el újra ezekre a helyekre akár évekig (évtizedekig). Mi viszont úgy gondoltuk, hogy bizonyos időközönként igenis újra felkeressük ezeket a helyeket: a Cinque Terrére általában tavasszal vagy ősszel megyünk, elkerülvén a turisták invázióját. Portovenere is gyönyörű, de nyáron szintén sok turistával. Mi azt gondoltuk ki, hogy mivel még sose láttuk a naplementét ott, jó alkalom lenne megnézni. Felpakoltunk tehát szendvicsekkel és innivalóval és felpattantunk a scoterre. Ez elég jó megoldás volt így válság idején: nem kellett drága étteremre költeni, csak a fagyira és egy fantasztikus helyen nézhettük meg a naplementét! Sétálgatás közben megszületett az ötlet a következő alkalomra is: egy picit korábban menni és a szikláknál fürdeni egyet a vízben, naplemente és vacsi előtt, ahogy azt néhányan most is tették.
A szép élmény mellett mi a tanulság? Újra felfedezni olyan helyeket a közelben, ahol már régebben jártunk vagy egy másik időpontban, más formában meglátogatni. (Persze tisztában vagyok vele, hogy mi ebből a szempontból igencsak szerencsés részen lakunk, de itt is sokan elmennek ám a szépségek mellett.)


2012. július 31., kedd

A londoni olimpia olasz szemmel

Mivel Olaszországban élek, könnyebb az olaszok olimpiai szereplését követni, mint a magyarokét. Persze próbálok nem lemaradni a magyarok szerepléséről sem, legalább interneten követni az eseményeket. De nézzük csak, milyen elvárásokkal is vágtak neki az olaszok ennek az olimpiának.
A korábbi olimpiákhoz képest kevés, 292 sportolóval indultak el (a ’92-es barcelonai olimpia óta nem volt ilyen kevés olasz versenyző). Rövid keresésem után arra nem találtam adatot, hogy hány aranyat várnak, viszont összességében legalább 25-26 érmet. Persze itt is megvannak azok a sportágak, illetve sportolók, akik éremesélyesek. Az egyik legnagyobb favorit Federica Pellegrini volt a gyorsúszásban, aki eddig messze elmaradt a várakozásoktól, de még javíthat. (Ő egyébként azért nem akarta vinni az olasz zászlót a nyitóünnepségen, mert másnap versenyeznie kellett. Na, a másnapi eredményei láttán akár vihette is volna a zászlót…). Egy másik nagy favorit a zászlóvivő tőröző Valentina Vezzali volt, aki bizonyos értelemben szintén csalódásnak bizonyult, mert “csak” bronzérmes lett, ami szerintem így is szép teljesítmény (főleg hogy már nem annyira fiatal), azért is mert az első két helyen is olaszok végeztek: Elisa Di Francisca és Arianna Errigo, az olasz női tőrözők tehát mindent elvittek egyéniben, amit lehetett.

Érmet vártak és aranyat nyertek az olasz férfi íjászok is csapatversenyben (ezt én is végigizgultam értük, valószínűleg életemben először néztem bele íjászversenybe).
Éremesélyes sportágak még az olaszoknak: női torna, ritmikus sportgimnasztika, kajak, gyaloglás, műugrás, női tenisz, férfi úszás (egyelőre a várakozáson alul), vízilabda, kerékpározás, röplabda, ökölvívás. Most hirtelen ezek jutottak eszembe, biztos van még egy pár meg persze mindig akad meglepetés is.
Érdekes dolog egyébként, amikor magyar versenyző is van meg olasz is. Az olasz kommentátor természetesen az olasz sportolónak szurkol, róla beszél. Ilyen volt például Szilágyi Áron és Diego Occhiuzzi döntője kardvívásban, ahol még az olaszok is elismerték, hogy nem volt mit tenni. A másik hasonló eset Gyurta Dániel 100-as döntője volt mellúszásban: az olasz folyton Fabio Scozzoliról meg az első helyezettről beszélt, míg én azt próbáltam ellesni, hányadik helyen van Gyurta.
Természetesen amikor nincs magyar versenyző az olaszoknak drukkolok és remélem, hogy mindkét ország sikeresen fog szerepelni ezen az olimpián.

2012. június 22., péntek

Ötletek munkakereséshez Olaszországban


Már rögtön az elején le szeretném szögezni, hogy itt a saját tapasztalataimat, próbálkozásaimat írom le, ha valakinek van egyéb ötlete, véleménye, örömmel közzéteszem. Ezek az ötletek elsősorban olyanoknak szólnak, akik már itt, Olaszországban élnek és persze nagy eltérések lehetnek magán az országon belül is (nem ugyanaz Milánóban, La Speziában vagy Nápolyban munkát keresni) és attól függően, ki milyen munkát szeretne találni. A legfontosabb tényező a szerencse, szomorú ezt leírni, de tény. De nézzük, mit is tehetünk mi magunk?
  • A szerencse után a legfontosabb az ismeretségi kör. Amikor két éve ideköltöztem, még nem is nagyon ismertem párom barátjait, de mindenfelé mondtuk, hogy keresek munkát és az elsőt tényleg így is találtam: bébiszitterkedés volt nyáron.
  • Munkaközvetítők, azaz agenzie di lavoro. Nálam ez volt a másik, ami bevált. Persze sok felesleges kört lefut az ember, én is sok helyre beadtam az önéletrajzomat. Nem árt bizonyos időközönként újra és újra bevinni vagy ha egy nekünk való hirdetést látunk valamelyik ügynökségnél, megint elküldeni, mert rengeteg önéletrajzuk van és néha a megfelelő pillanat számít.
  • Internetes hirdetések. Én a jobrapido.it-et használom, ez elég jól összegyűjti a többi oldalról a lehetőségeket.
  • Jobcenterek. Általában minden nagyobb városban vannak jobcenterek, nálunk a szakszervezeteknél találtam. Ott egyébként ötleteket is adnak, merre lehet keresgélni (nem rossz, mert ismerik a környék adottságait).
  • Munkaügyi központ. Az én esetemben nem volt sok értelme. Azt tanácsolták, hogy kopogtassak be cégekhez az önéletrajzommal és biztos sikerül majd valamit találnom, olyan talpraesettnek tűnök. Köszi a segítséget!
  • Informagiovani. Ez is van általában a legtöbb városban. Faliújságra teszik ki a hirdetéseket (állás, albérlet), összegyűjtik az újsághirdetéseket is.
  • Cégek honlapja. Nagyobb cégek honlapján nyomon lehet követni, hogy épp milyen munkára keresnek embert.
  • Végigjárni a környék cégeit (éttermeit, szállodáit, stb). Igen, gyakorlatilag házalni. Felszerelkezni jó sok önéletrajzzal és magabiztossággal és meglátogatni azokat a helyeket, amelyek számításba jöhetnek. Előtte persze kutakodni kell interneten, melyik cég mivel foglalkozik, stb. Kicsit hosszadalmas és nekem nem nagyon tetszett ez a módszer, de nyerő lehet, mert sok cég nem is nagyon hirdeti meg az állást, inkább ismerősökön keresztül próbál meg embert találni és itt léphet be a “jó időben, jó helyen” faktor. Van, aki így talált munkát.
  • Újsághirdetések. A mi környékünkön ennek sok értelme nincs, szinte semmi érdemleges nincs, de máshol beválhat. (Bolzanóban például így találtam munkát mind a kétszer.)
  • Fiera vagy rendezvény. Az én esetemben Carrarában volt a Fiera del marmo, azaz márványvásár. Itt egyértelműen ez a húzóágazat (mármint a márvány) és idegennyelvtudással lehet valami kis eséllyel pályázni ezeknél a cégeknél. Egyik nap tehát elmentem a vásárra és szétosztogattam az önéletrajzomat pár cégnek + beszereztem egy listát az összes ezzel foglalkozó  cégről.
  • Jobbörze. A mi környékünkön nincs, nagyobb városokban biztos van.
  • Naprakésznek lenni, azaz képben lenni, mi történik a környéken. Nálunk például nemrég nyitottak egy bevásárlóközpontot, ahova természetesen sok embert vettek fel. Persze meg is hirdették az állásokat, de azért nem árt, ha már előre tudja az ember, hogy lesz egy ilyen lehetőség. Vagy azt se árt tudni, ha egy nagyobb cég a csőd felé tart vagy sok embert cassa integrazione-ra tett, hogy elkerüljük a ciki helyzetet, hogy bevisszük az önéletrajzunkat, hátha …
  • Ha van ismerősünk, aki nemrég talált munkát, kérdezzük meg, hogy találta, sose lehet tudni, lehet, hogy valami új ötlettel szolgál.

    Most így hirtelen ezek a módszerek jutottak az eszembe. Várom a ti tapasztalataitokat is!





2012. június 21., csütörtök

Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

Ez a kérdés (hasonlat) jutott eszembe valamelyik nap, amikor kicsit fáradtan este ledőltem a heverőre pihenni. Mert ugye pár hónappal ezelőtt még úgy éreztem magam, mintha be lennék zárva valami kalitkába, persze csak képletesen: munkalehetőség a környéken szinte semmi, én a call centerben válaszolgatok a hívásokra, egyre kevesebb kedvvel. Aztán egyszer csak azt mondtam, hogy elég. Valahogy éreztem, hogy ha most nem hagyom ott a call centert, akkor ottragadok akár évekre, mint ahogy sokmindenkit láttam és csak egyre kiégettebb leszek. Valami azt súgta, hogy ez a megfelelő pillanat. Aztán hogy tényleg megérzés volt-e vagy pedig az “ennél már csak jobb lehet”-érzés adott magabiztosságot és ezáltal úgymond bevonzottam a lehetőségeket, nem tudom. A lényeg, hogy mint az előző blogbejegyzésben is írtam, délelőttre találtam munkát. Pár hete pedig délutánra is, bár csak alkalmit, azaz csak egy pár hétre, de most ez is jó. És amikor megvolt már mindkét munka, az egyik hétvégére beesett egy harmadik is. Na, akkor már tényleg azt se tudtam, hova kapjak, de bevállaltam, mert a jövőre nézve újabb kapukat nyithat meg (Carrara német testvérvárosának a delegációját kellett elkísérni a Cinque Terrére).
Persze július közepétől aztán előreláthatólag semmi (a délelőtti munkám majd aug. végétől folytatódik), de próbálom a pozitívumot nézni ebben is: július közepén egy hétre Magyarországra utazom, utána meg kihasználom, hogy ilyen gyönyörű környéken lakunk és irány a tenger.



2012. május 23., szerda

Újra a blogon

Az utóbbi időszakban valahogy nagyon elhanyagoltam ezt a blogot. Gondolom nemcsak én vagyok úgy időnként, hogy “Már megint eltelt egy hét?”. Van, amikor olyan, mintha az idő felgyorsulna meg persze, amikor több tennivaló is akad. Mi is történt velem ezekben a hónapokban? Végre sikerült pontot tennem a call centeres periódusom végére, bár elég kockázatos módon: egyszerűen felmondtam, anélkül, hogy kilátás lett volna másik munkára. Aki esetleg lemaradt az előzményekről: tavaly (és tavalyelőtt) 9 hónapot húztam le La Spezia egyik call centerében, a back office-ban, havonta újítgatott szerződéssel, amit a nagy ígéretek után persze nem hosszabbítottak meg. Pár hónap keresgélés után La Spezia másik call centerében találtam munkát (hála az égnek nincs több call center a környéken), itt már sajnos nem a back office-ban, hanem a “kedves” ügyfelek hívásaira kellett válaszolnom. (Az itt eltöltött hónapok gyöngyszemei hamarosan a blogon!) Hát … senkinek nem kívánok ilyen munkát. Persze ha valakinek ez az álma (volt ilyen), legyen, de hogy nem nekem való, az tuti! 5 idegörlő hónap után úgy gondoltam lesz, ami lesz, véget vetek call centeres karrieremnek. Persze itt is válság van, a környéken szinte lehetetlen munkát találni, mindenkinek hülyének nézett, de kivételesen optimistán álltam a dolgokhoz. Persze az is segített, hogy három hónapig a telefonálgatás mellett a népszámlálást is csináltam (azaz két munkám volt), amit most fizettek ki (jobban mondva a 70%-át, a maradék novemberben!). Eddig nem bántam meg a döntésemet: április közepén mondtam fel, május elején egy EU-s workshopon voltam Berlinben ingyen egy hetet (németes vagyok), amint pedig hazajöttem, rögtön elkezdtem négy órában egy cégnél dolgozni külkeresként (német piac). A szerződés persze rövidke, a szokásos munkaközvetítőn keresztül, de ha minden jól megy, szeptembertől jobb kilátások vannak. Addig is próbálok egy másik 4 órás munkát találni, hasonló munkakörben. A válság ellenére én azért reménykedek! És gyakrabban írok a blogra …

2012. április 24., kedd

Perugia és a Trasimeno-tó

Perugia, részlet
Mint ahogy azt ígértem, egy külön beszámoló Perugiáról és környékéről. Mivel mi csak egy hétvégére mentünk el, csupán egy kis ízelítőt kaptunk Umbriából, ami egyébként nagyon gazdag látnivalókban és a táj is gyönyörű.
Perugia előtt megálltunk egy kicsit a Trasimeno-tónál, mivel volt egy kis időnk a fél 3-as csokigyár-látogatás előtt. Gondoltuk, megebédelünk a tónál. Az útikönyv a tó keleti partján Monte del Lago nevezetű kis falut ajánlotta mint középkori ékkövet.

Monte del Lago
A település tényleg hangulatos volt, bár picike és semmit nem találtunk nyitva, de az odavezető útról elénk táruló kilátásért megérte a kitérőt. Végül a Perugia felé vezető úton ebédeltünk meg, szerencsés választásnak bizonyult a jó kis porchettás (malachúsos), illetve umbriai szalámis szendvics.


A csokigyár-látogatás után pedig a szálloda felé vettük az irányt: a Primavera Minihotelben foglaltunk szobát: a közelben volt ingyenes parkoló, a hotel a belvárosban található, a szoba is szép volt.
Késő délután tehát Perugiát fedeztük fel. Érdekes módon korábban mindig idegenkedtem egy kicsit ettől a várostól, talán mert a tévében egyfolytában csak a Meredith Kercher ügy kapcsán beszéltek róla. Kellemes meglepetés volt így Perugia: egy dombon fekszik, autóval nekem elsőre kicsit bonyolultnak tűnt a közlekedés, de jó ötletnek tartom a mozgólépcsőket, amik igencsak megkönnyítik a gyalogosok dolgát. Perugiában rengeteg fiatal van, nem véletlenül: az 1929 óta fennálló Universitá Italiana per Stranieri rengeteg külföldi diákot vonz. A belváros nekünk nagyon tetszett, kiindulva a főtértől (Piazza IV Novembre), amelynek közepén az 1275-78 között Nicola és Giovanni Pisano által készített Fontana Maggiore található.

Fontana Maggiore és Palazzo dei Priori, Perugia
A tér egyik oldalán a dómba, másik oldalán a Palazzo dei Priori egyik termébe, a boltívekkel és 13. századi falfestményekkel díszített Sala dei Notariba lehet bemenni. A Palazzo dei Priori épülete tovább húzódik Perugia sétálóutcája, a Corso Vannucci mentén. Ebben az épületben kapott helyet a Polgármesteri Hivatal (Comune) és az Umbriai Nemzeti Galéria (Galleria Nazionale dell’Umbria) Piero della Francesca, Pinturicchio és Perugino remekműveivel.

Corso Vannucci, Perugia
Az utcán továbbhaladva a Kormányzói Palota (Palazzo del Governo) után elérjük a Rocca Paolinát: a perugiaiak által gyűlölt, a pápai uralmat szimbolizáló várat Olaszország egyesítésekor (1860-ban) rombolták le. Mára két bástya maradt meg és a vár föld alatti része: ez utóbbi igazi különlegesség, olyan mintha a föld alatt lenne egy külön városrész boltíves utcákkal, kiállításokkal a vár termeiben.

Rocca Paolina, Perugia
Érdemes egy kicsit csak úgy csatangolni is a városban, érdekes látnivalókra bukkanhatunk.

Nem messze a főtértől boltívekben gazdag utcarészletek, lépcsőkről váratlanul elénk táruló városrészek, szűk utcácskák vagy kissé távolabb a San Bernardino oratórium.

Oratorio di San Bernardino, Perugia
Egy délután persze nem volt elegendő a város megismeréséhez, a Galériát is kihagytuk ezúttal, de így is nagyon tetszett Perugia. Este a főtérhez (és a szállodánkhoz) közeli Il Cantinone nevű étteremben vacsoráztunk, amit jó szívvel tudok bárkinek is ajánlani: finom ételek, udvarias kiszolgálás, szép étterembelső a 15. sz.-i épületben, a vártnál alacsonyabb árakkal (alig került többe, mintha pizzáztunk volna).
Perugia, részlet
Következő nap pedig Assisi felé vettük az irányt, amiről egy újabb blogbejegyzésben fogok mesélni.

2012. március 27., kedd

Perugia és a csoki (látogatásunk a Peruginában)

Végre csak sikerül megírnom a beszámolót a perugiai kirándulásunkról. A március 10-11-i hétvégén jártunk ott. Két részletben írok róla, mivel kicsit hosszú lenne egyben. Az első rész a csokiról fog szólni, mivel Perugia neve szorosan összefonódik Olaszország leghíresebb csokigyárával, a Peruginával és ezáltal a csokival is. Minden év októberében megrendezik az Eurochocolate nevű fesztivált, ami mostanra már hatalmas tömegeket vonz (talán túl sok embert is).
A Perugina csokoládégyárat 1907-ben alapították, világhírű terméke a Bacio. Néhány éve ez a vállalat is válságba került, a Nestlé vásárolta fel, így most már néhány Nestlé terméket is itt gyártanak, de legalább elkerülte sok más cég sorsát: azaz hogy kitelepítik külföldre.
Interneten láttam, hogy be lehet menni a gyárba, illetve az 1997-ben alapított múzeumba. Ami elsőre furcsa volt, hogy hétvégén nem nagyon van nyitva: szombat délután az utolsó időpont, amikor be lehetett menni, fél 3 volt (telefonon előre le kell foglalni a jegyet), vasárnap meg egyáltalán nincs nyitva. Ha arra gondolunk, hogy az olaszok sokszor egy hétvégére ruccannak el Perugiába …, mint ahogy mi is pl. szombat délelőtt indultunk itthonról, mivel pénteken éjfélig dolgoztam. Mindenesetre sikeresen bejutottunk fél 3-kor (a jegy 5 euró/fő).
Először egy teremben a Perugina gyár és termékeinek történetéről, elkészítéséről láthattunk egy igen érdekes videófilmet, majd a múzeumban egy idegenvezető avatott be a további részletekbe és válaszolt a kérdésekre.

A múzeumból rá lehet látni arra a teremre, ahol a csokikészítés rejtelmeit tanulhatják meg az érdeklődők (erre külön kell jelentkezni és az ára is jóval borsosabb).

A múzeum után egy kis kóstoló várt minket: én itt egy-két olyan csokifajtát kóstoltam meg, amit egyébként még nem ismertem (később jó ötletnek bizonyult a csokivásárláshoz, mert teljesen beleszerettem az erdei gyümölcsös csokiba), illetve nem lehetett ellenállni a gyárból frissen (előző nap) kikerült Bacio-nak sem.

Ezután következett látogatásunk legérdekesebb része, a gyárlátogatás, bár szombat lévén szinte az összes gyártószalag le volt állva, de így is érdekes volt látni, mi hol készül. Szerencsénkre a csokitojás-készítés még üzemelt, így legalább azt megfigyelhettük. Végül még maradt egy kis idő a vásárlásra: mi néhány olyan csokit vettünk, amit egyébként a mi környékünkön levő boltokban nem találunk meg.

Összegezve csak ajánlani tudom a Perugina meglátogatását, az internetes oldalukon sok információ megtalálható, ha valakinek lehetősége van, hétköznapra iktassa be ezt a programot, a már említett okok miatt.
El ne felejtsem ajánlani azt a filmet, amit részben itt készítettek: Lezioni di cioccolato. Két része van, mi csak az elsőt láttuk (de amint lehet, megnézzük a másodikat is), remek kis vígjáték és a film végére biztos nem állja meg senki, hogy ne egyen egy kis csokit.