2012. február 28., kedd

Elvetélt az egyik utas a Costa Concordia tragédiája után – Az év átverése

Hetekkel ezelőtt röppent fel az a hír, miszerint egy lány, aki babát várt és a szerencsétlenül járt Costa Concordián utazott, annak ellenére, hogy az elsők között szállt mentőcsónakba, az események hatására elvetélt. Nem hiszem, hogy lenne valaki, aki ne sajnálta volna rettenetesen ezt a lányt (a hírben még az is benne volt, hogy már két éve próbálkoztak párjával a teherbeeséssel). Aztán egyik este a Striscia la notiziában (szatírikus hírműsor az olasz tévében) kezdték el vizsgálni az ügyet: a médiában bemutatott fotókon szereplő lány nem ugyanaz volt, mint aki a tévéműsorokban szerepelt, akinek viszont a hangja más volt, mint aki állítólag telefonos interjút adott egy másik műsornak. Kezdett tehát gyanússá válni a hír, főleg amikor kiderült, hogy az állítólagos áldozat ügyvédje az a Giacinto Canzona, aki már több kacsát is felröppentett az olasz sajtóban: az úton 180-nal száguldó apáca vagy a gazdájától több, mint 10 millió eurót öröklő macska.
Végül is kiderült, hogy (szerencsére) nincs semmilyen utas, aki elvesztette volna a babáját, az egész mese az ügyvéd fantáziáját “dícséri”.
A többi hír még elmehetett volna a viccek kategóriájába, de ezzel Canzona már tényleg túllőtt a célon. Ennek ellenére fogadjunk, hogy rá nézve nem lesz semmi komoly következménye az ügynek, sőt inkább csak reklámként szolgál ez neki? (És hogy nem utoljára hallottunk róla?)

2012. február 24., péntek

Sanremói Fesztivál – 2012

Ismét lezajlott a Sanremói Fesztivál. Ezúttal egyáltalán nem volt időm belenézni sem. Az én hiányom nem volt annyira érezhető, mert a műsor így is rekordnézettséget döntött. Évekkel korábban a fesztivál haldoklóban volt, mára azonban úgy tűnik rátaláltak a siker receptjére: beszélni róla mindenáron, lehetőleg kisebb-nagyobb botrányok révén + fiatalabb énekesek. A botrányokat idén Adriano Celentano és Belen Rodriguez szolgáltatták. Mindketten híresek egyébként arról, hogy szeretik megbotránkoztatni a közvéleményt. Celentano már a fesztivál előtt jól belehúzott: hatalmas sztárgázsi, sztárallűrök, majd vitatott monológjai a fesztiválon. Belen sem tagadta meg önmagát: derékig felsliccelt estélyi ruhája révén rögtön beindultak a találgatások: volt-e rajta bugyi? Aki esetleg emiatt nem tudna aludni, elmondom, hogy állítólag volt, valami új találmány, ami teljesen egybeolvad a testtel. Ezen bugyik eladása azóta az egekbe szökött. (Csak zárójelben kérdezem: nem gáz, hogy egy ország azon vitatkozik, viselt-e Belen bugyit vagy nem??)
Na, de hogy szót ejtsünk a zenéről is, mivel csak egy zenei fesztiválról van szó, idén a lányok taroltak. Az első helyezett Emma lett, aki egy tehetségkutató, az “Amici” révén vált ismertté, tavaly pedig második helyezést ért el a Modával a fesztiválon. Idén a “Non è l’inferno” című dallal indult és nyert.


A második helyezett Arisa lett. Elég érdekes lány, évekkel ezelőtt szintén a fesztiválon vált ismertté kicsit bugyuta, de fülbemászó dalával, a Sinceritával, azóta túl sokat nem tett le az asztalra zenei téren, más műsorokban: humoros előadásokban, zsűritagként viszont kellemes meglepetésnek bizonyult. “Ezüstérmes” dala a “La notte”.



A harmadik helyezett pedig Noemi lett, aki szintén egy tehetségkutató, az X-faktor felfedezettje, “Sono solo parole” című dalával.




A fiatalok kategóriájában (nem mintha a lányok olyan öregek lennénnek a maguk 28, 29, 30 évével) pedig egy 15 éves fiú nyert, Alessandro Casillo. Ő egy másik tehetségkutatóban, az “Io canto”-ban bukkant fel korábban.  

2012. február 16., csütörtök

Szalonnás, rozmaringos rizottó – Risotto con pancetta e rosmarino

Ebben a hideg időben rászoktam, hogy hetente legalább egyszer rizottót készítsek (egy korábbi jól bevált rizottórecept itt). Nem olyan gyors, mint esetleg a tészta egy egyszerű szósszal, de a változatosság csak kell (bár az olaszok képesek minden nap tésztát enni, én nem) és persze ez is nagyon finom.

Hozzávalók 2 főre:

  • 15 dkg rizs
  • 70 g szalonna
  • fél fej vöröshagyma
  • egy marék apróra vágott rozmaring
  • 1 db paradicsom (vagy 10 dkg hámozott paradicsom)
  • kb. 0,75 l zöldség-alaplé
  • kevés reszelt parmezán (elhagyható)
  • kevés vaj
  1. Egy kis vajon dinszteljük meg az apróra vágott vöröshagymát, adjuk hozzá a szalonnadarabokat, majd pirítsuk 2-3 percig.
  2. Ezután adjuk hozzá a rizst is, keverjük meg, majd 1 perc után adjuk hozzá a rozmaringot és a paradicsomdarabokat.
  3. Kezdjünk el hozzáadni egy merőkanálnyival a forró zöldség-alapléből. Fontos, hogy fokozatosan adjuk hozzá a levet, mindig megvárva, hogy az előző adagot beszívja a rizs.
  4. Amikor a rizottó elkészült, zárjuk el a gázt, sózzuk, borsozzuk, ha szükséges, és lefedve pihentessük pár percig. Tálaláskor szórhatunk rá egy kis parmezánt, de anélkül is ízletes.


2012. február 13., hétfő

C’è chi dice no – Van, aki nemet mond

Ki mond nemet, mire??
“C’è chi dice no” egy 2011-es olasz film címe, aminek három főszereplője arra az Olaszországban igencsak elterjedt rendszerre mond nemet, ami elsősorban az ismerősöknek ad munkát tudástól, végzettségtől, rátermettségtől, tapasztalattól függetlenül. Magyarán szólva a protekcióra.
A három, igen jó színész által megszemélyesített szereplő: Irma (Paola Cortellesi) orvosként várja régóta a végleges szerződést, ösztöndíjból próbál megélni, emiatt nem is mer belefogni a gyermekvállalásba, az egyik főorvos szeretőjének érkezése viszont keresztülhúzza számításait. Max (Luca Argentero) szintén régóta az egyik újságnál dolgozik, képességeit messze nem elérő cikkeket írogat és évek óta várja, hogy szerződést kössenek vele és végre igazi cikkeket írhasson. Samuele (Paolo Ruffi) a firenzei egyetemen “dolgozik”, az idézőjel a meg nem fizetett munka miatt van, ő dolgozik, de fizetés nélkül, jogi tanulmányokat publikál, persze nem a saját nevén és amikor már-már révbe érne és a hőn áhított kinevezést megkapná, őt is beelőzi érdemtelenül egy rokon.
Egy osztálytalálkozó révén három hősünk ismét kapcsolatba kerül egymásba és a helyzetet megelégelvén akcióba kezdenek, apró kellemetlenségekkel ellehetetlenítve a protekciósok életét. Sok-sok vicces, de elgondolkodtató helyzet után sikerül is megszerezniük a jogosan megérdemelt állásaikat, de sajnos nem túl sok időre.
Egy szelet Olaszország, szórakoztató köntösbe öltöztetett sok-sok realitással, ami a végén mégiscsak keserű ízt hagy a szánkban, legalábbis nekem, aki évek óta próbál normális munkát találni ebben az országban, egyelőre eredménytelenül …

2012. február 8., szerda

2012. február 7., kedd

Havazások, fagy, avagy hogyan is viszonyulnak az olaszok a télhez?


Ha rögtön meg szeretném válaszolni a blogbejegyzés címében feltett kérdést, azt mondanám: nem túl jól. Ami részben érthető is, mediterrán országról lévén szó: ha belegondolunk földrajz-tanulmányainkba, enyhe télről tanultunk és ez az ország jó részére igaz is (legalábbis elméletben). Egy másik részén, a hegyekben illetve Észak-Olaszország egy részén (Pó-síkság, Milánó, Torinó környéke) nagyjából az a tél a megszokott, ami akár Magyarországon is. A többi helyen viszont, érthető módon nincsenek felkészülve a havazásra, a hidegre. Így történhetett meg, hogy Róma néhány cm hóesés következtében lebénult, mivel nem volt elég hókotró sem, na de hogy is lett volna, ha ilyen esemény 30 éve történt utoljára? Az autók persze nyári gumival rendelkeznek, az enyémen sincs téli gumi, mivel normális esetben nincs is rá szükség. Vagy amit a saját bőrünkön is tapasztalunk, hogy amint a hőmérséklet néhány fokkal a nulla alá megy, a vízvezetékek befagynak, mivel itt sok helyen a felszín felett futnak. Nálunk ez tavalyelőtt történt meg, idén is tartottunk tőle, de nem érkezett meg az a hideg hozzánk, amit megjósoltak. Hozzáteszem, hogy szerencsére, mivel itt a vízóra is kint van és a hideg akár azt is tönkretehette volna (párom egyébként tett óvintézkedéseket, “befalazta” a vízórát). Ezek a dolgok egyébként a keményebb hideghez szokottaknak igencsak furcsa, mint ahogy az is, hogy -1°C-nál teljesen bebugyolált embereket látok vagy pár centis hóesés után síruhába öltöztetett gyerekeket (az a kevés hó 3 óra hossza alatt elolvadt…).

Nálunk tehát nem okozott nagy problémákat ez az időjárás, Olaszország nagy részén viszont igen, mint ahogy az sajnos a nagy havazások, fagyok (volt ahol -20°C-ot mértek) idején más országokban is megtörténik.
Olaszország más részein élők, nálatok voltak fennakadások?